|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 10 találat | lapozás: 1-10 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Sorbán Angella 1996. december 11.A budapesti Balázs Ferenc Intézet 1994-ben történt megalapítása óta - az egyetemes magyar társadalomkutatás történetében elsőként - végez reprezentatív mintákon megvalósított összehasonlító szociológiai kutatásokat a határon túli magyarság körében. Munkatársai négy társadalomkutató műhely /TM/ keretei között végzik az adatgyűjtést. Ezek: Stúdium TM - Nagykároly /Románia/, Spectator TM - Szepsi /Szlovákia/, Spektrum TM - Beregszász /Ukrajna/ és Sensor TM - Ada /Jugoszlávia/. Az alapítási elvekről, az eddigi eredményekről, a folyó kutatásokról dr. Dobos Ferenc kutatási igazgató számolt be a vele készült interjúban. Felismerték, hogy a kárpát-medencei kisebbségben élő magyarságról eddig nem készült a közösséget teljes mértékben lefedő szociológiai felmérés. Kellően megalapozott és átfogó szociológiai kutatások híján nem beszélhetünk a kisebbségi magyarság értékrendjét tekintve az ismeretek /önismeret/ csaknem teljes hiányáról beszélhetünk, állapította meg. Az intézetet az Interetnica Alapítvány hozta létre, amely komoly áldozatot vállalt az intézeti struktúrák megteremtése érdekében. A kutatások finanszírozását támogatja a Pro Professione Alapítvány, az Illyés Közalapítvány, a most folyó asszimilációs kutatásuk költségeihez a Művelődési és Közoktatási Minisztérium is hozzájárul. A felsorolt határon túli társadalomkutatási műhelyekkel szerződéses viszonyban állnak, melynek az a lényege, hogy a magyarság egészére kiterjedő kérdezőbiztosi hálózatot működtetnek. A négy országban összesen 100-150 együttműködő vállal áldozatos /az 1994-es árakon megfizetett/ munkát. A helyi kutatásszervezők a következők: Sorbán Angéla /Nagykároly/, Jasztrebinácz János és Mirnics Károly /Ada/, Kovács Elemér /Beregszász/, Lampl Zsuzsanna és Gyurgyík László /Pozsony/. - Befejezett és - reményeik szerint - változatlan formában hamarosan megismételt, tehát időbeli összehasonlítást is lehetővé tevő értékrendkutatásaik a kisebbségi lét alapproblémáit vizsgálták. - Eddigi kutatásaik egyik legfőbb tapasztalata, hogy a határon túli magyar közösségek autonóm entitásként vannak jelen régiónk társadalmi és politikai életében. A kisebbségi magyarság közel azonos stratégiák mentén szervezi életét és próbál választ adni a folyamatos kihívásokra. A vizsgált közösségek értékrendjüket tekintve képesek azonos minőségként megjelenni mind a többségi nemzet, mind az anyaország viszonylatában. A megkérdezettek döntő többsége csupán a közösség fennmaradását elősegítő külső elemeket kész befogadni/integrálni. Ez az oka annak, hogy egyik közösség sem hajlamos a sajátjától eltérő anyaországi értékrend mechanikus átvételére. Emiatt nem találkoztak sehol a magyarországihoz hasonló mértékű baloldali értékrend /nosztalgiák/ meglétével. - Néhány szórványterületet leszámítva beolvadási tendenciákat nem regisztráltak. Mindegyik magyar közösség az eredeti identitást megőrizni kívánó túlélési stratégia mellett tette le a garast. - Erdélyi felmérésük legfőbb tapasztalata: a megkérdezettek értékrendjét a hagyományos értékek dominanciája jellemzi. Mindez nem jelenti a megrekedt, "beszűkült" kategóriát, a modernizálódással szemben nyitottak. Az erdélyi magyar értékrend lényegét érintő áltudományos tendenciák tehát felülvizsgálatra szorulnak. - A Balázs Ferenc Intézet munkájáról a Magyarság és Európa című kisebbségtudományi folyóirat hasábjain, a kisebbségi magyar lapokban és az elektronikus csatornákon keresztül már hírt adtak magukról. - Jelenleg az asszimilációt vizsgálják. Először az anyanyelvhasználat, valamint a nemzetiségi oktatás helyzetének feltérképezését tűzték célul. /Szakáts Mara: Mitikus porondon. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 4. folyt.: dec. 11./2000. augusztus 14.Megjelent a Romániai Magyar Évkönyv 2000 /Polis Könyvkiadó, Kolozsvár/. Szerkesztette: Bodó Barna. ″Évkönyvet indítunk útjára. Ilyenként az elsőt. 1989 történelmi fordulója óta kísérlet még nem történt a romániai magyarság helyzetének általános felmérésére és bemutatására. A hangsúly az általánosságon, a teljes körűségre való törekvésen van″ - olvasható az előszóban. Az öt fejezetre osztott évkönyv (I. A demokrácia útján; II. Adatok és folyamatok; III. Magyar nyelvű oktatás és művelődés; IV. Tanulmányok; V. Kronológia, dokumentumok.) rendhagyónak mondható. A temesvári Szórvány Alapítvány által kigondolt munka tényeket, adatokat, elemzéseket közöl. Hasonló útkereső munkák a múltban is megjelentek. Bodó Barna előszavában megemlíti Sulyok István és Fritz László 1930-as, Győri Illés István 1936-os évkönyvét, illetve a Kacsó Sándor által 1937-ben szerkesztett Erdélyi Magyar Évkönyvet. Mindezek a kísérletek tiszavirágéletűnek bizonyultak. A mostani évkönyv szerkesztőinek eltökélt szándéka, hogy a megkezdett munka, a 2000-es évkönyv, elindítója legyen egy olyan hagyománynak, amely szükségszerű és egyúttal hézagpótló a romániai magyar évkönyvek kiadásában. - Az évkönyv szerzői: Bodó Barna, Szilágyi Zsolt, Bakk Miklós, Egyed Péter, Veres Valér, Ráduly Róbert, Farkasné Imreh Mária, Somai József, Kötő József, Murvai László, Szatmári Bajkó Ildikó, Dáné Tibor Kálmán, Dávid Gyula, Gál Mária, Csép Sándor, Hadházy Zsuzsa, Matekovits Mihály, Szász Jenő, Sorbán Angella, Tonk Sándor, Vetési László, Toró T. Tibor, Csűry István. A Kronológia, dokumentumok fejezetet K. Bodor András, Papp Gy. Attila, Udvardy Frigyes, Benedek Ildikó és Bodó Barna válogatták. /Nánó Csaba: Rendhagyó évkönyv. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 14./ Aug. 18-án Kolozsváron, a Gaudeamus könyvesboltban bemutatták a Romániai Magyar Évkönyv - 2000 című kiadványt. Benkő Samu EME-elnök az új könyv huszonnyolc szerzőjének véleményére utalva kijelentette: nem biztos, hogy az a maga teljességében tükrözi a mai magyarság helyzetét, de ismerteti a kisebbségi ember egyetlen menekülési lehetőségét: engedelmeskedni a cselekvési kényszernek. Bodó Barna, a temesvári Szórvány Alapítvány által kezdeményezett kiadvány szerkesztője, arra hívta fel a figyelmet, hogy ezt az összefoglaló adatokat tartalmazó műfajt a román kultúrában még nem fedezték fel, de a következő években ott is bizonyára nagy jövő előtt áll. Dávid Gyula, a Polis Könyvkiadó igazgatója arról beszélt, hogy az erdélyi magyarság az utóbbi tíz év alatt vágyait összetévesztette a valósággal. Sőt, sokan közülünk ma is így látják helyzetünket. Pedig ismernünk kell a jelen realitásait, szembe kell néznünk azokkal. Ez a kiadvány ilyen célból készült és ezeknek a helyzettanulmányoknak, nem publicisztikai jellegű adatismertetőknek a következő évkönyvekben is lesz folytatásuk. /Szembenézni önmagunkkal, évkönyvből. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 21./ Nagyváradon aug. 22-én mutatja be Bodó Barna politológus a Romániai magyar évkönyv 2000 című kötetet. Az Évkönyv öt részből áll. Az elsőben - melynek címe A demokrácia útján - Bodó Barna, Szilágyi Zsolt, Bakk Miklós és Egyed Péter értekezik a jelenlegi politikai helyzetről, a hazai politikai rendszer törésvonalairól, az RMDSZ első tíz évéről, illetve a magyar nemzet mai körvonalairól. A második rész - Adatok és folyamatok - a hazai magyarság demográfiáját és belső vándorlását taglalja, illetve gazdasági és civil kérdésköröket. A Magyar nyelvű oktatás és művelődés című harmadik rész megnevezése önmagáért beszél. A negyedik részben általánosabb, illetve szűken tematikus tanulmányok sorjáznak, majd a kötet végén szerepel egy másik nagyon hasznos gyűjtemény, az elmúlt év kisebbségpolitikai szempontból fontos eseményeinek kronológiája, 1999 közéleti krónikája, az RMDSZ-dokumentumok tára, illetve az Európai Unió országjelentése Romániáról. /Romániai magyar politikai évkönyv bemutatója a Lorántffy Központban. = Bihari Napló (Nagyvárad), aug. 22./2009. június 24.A többnyelvű lét és a kisebbségi oktatáspolitika égető kérdései képezték a témáját múlt hét végén a csíkszeredai Jakab Antal Tanulmányi Házban megtartott tanácskozásnak. A konferenciát a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet és a Sapientia EMTE helyi humán tanszéke szervezte, a két intézmény az együttműködés immár második évi mérlegét vonhatta meg ez alkalommal. Az előadók a beregszászi, budapesti, bukaresti, brassói, csíkszeredai, kolozsvári, marosvásárhelyi, szegedi és veszprémi egyetemek és kutatóintézetek munkatársai voltak. Szó volt a nyelvi egyenjogúsítás sok vonatkozásáról, a román nyelv oktatásáról a magyar iskolákban, de kilátás nyílt az európai horizontra is. Horváth István szociológus, a Kisebbségkutató Intézet igazgatója a dominancia és nyelvváltás körében folyó hazai vizsgálatokról számolt be, a magyar kisebbség körében a kb. tíz százalékot összesítő csoportok helyzetét taglalva, melyek tagjai a másnyelvi asszimiláció közelébe kerültek, illetve beolvadóban vannak. Sokan közülük magyarnak vallják még magukat, de már a második nyelv dominanciája jellemző rájuk. Tódor Erika adjunktus az anyanyelvi dominancia, a kiegyensúlyozott kétnyelvűség és másodnyelvi dominancia három alapesetének megfelelően a románt a kisebbségi iskolákban három modell szerint tartaná célszerűnek oktatni. Sorbán Angela kutató rámutatott: mennyire fonák, hogy a munkaerőpiacon a több nyelvet ismerő, diplomás kisebbségiek alulreprezentáltak, holott azt valljuk: a több nyelv ismeretének előnyhöz kellene juttatnia őket. Balázs Lajos docens, ismert néprajzos a csíkszeredai tanszéken már két éve kidolgozott románnyelv-oktatási reform dilemmáit taglalta. A reformtanterv immár két éve készen áll, de a román politikum nem hajlandó foglalkozni vele. A negyven dolgozat megvitatása után a kolozsvári intézet bemutatta kétnyelvű formanyomtatványait, melyeket a helyi-megyei közigazgatásban, így Hargita megyében is kezdtek alkalmazni, s az államtitkár a minisztériumoknak is figyelmébe ajánlja. /B. Kovács András: A gyarapodó többnyelvűség védelmében. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 24./2010. július 5.Kisebbségek az anyanyelvértElkeseredésében évtizedes szélmalomharcnak minősítette a román nyelvtanítás ésszerűsítéséért folytatott küzdelmet Balázs Lajos egyetemi tanár a romániai és Kárpát-medencei kisebbségek nyelvi helyzetének szentelt csíkszeredai konferencián. A minősítést némileg indokolja, hogy a Sapientia EMTE-n, már két éve kidolgoztak egy magyar anyanyelvűeknek szánt külön románoktatási tantervet, be is nyújtották a minisztériumnak, az pedig a füle botját sem mozdította rá, miközben a létező tankönyvek bírálaton kívül mást nem kapnak már évek óta. Az új tanügyi törvénytervezet vitája a végtelenbe látszik nyúlni a szenátusban, a pedagógiához és a tárgyhoz méltatlan politikai huzavona martalékává váltan ahelyett, hogy csökkentené, csak szaporítja a nebulók és tanárok amúgy is sok baját. Az égető gondok orvoslását a magyar érdekvédelem sem tekinti sürgető gondnak – tették szóvá többen is a konferencián. A tanácskozást immár harmadszor tartják meg a Sapientia és a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet gyümölcsözőnek bizonyult együttműködésének keretében, azon idén romániai kisebbségi és többségi, valamint határon túli kutatók is részt vettek szép számban. Volt szó a roma oktatás rendkívüli kérdéseiről – itt a romani nyelvnek a standardizálása még mindig folyamatban, a tulajdonképpeni didaktikai kérdések ezután dolgozandók ki -, felmerültek a romániai törpe kisebbségek anyanyelvhasználatának gondjai, élményszerű előadás taglalta a besszarábiai románság sajátos nyelvi helyzetét – itt az államnyelv hivatalosan a román, de valójában az az orosz is -, a legtöbb ismertetett dolgozat persze az erdélyi és moldvai magyarság nyelvállapotát taglalta. Horváth István intézetigazgató is fájlalta, hogy felajánlásukra, mellyel tanulmányaikat a törvényhozók rendelkezésére bocsátották volna, s hogy szolgáljanak azok iránymutatóként a tanügyi törvénytervezet vitájában, nem érkezett érdemi válasz a parlament részéről. A legátfogóbb módszertani tanulmány vázlatát Péntek János ismertette. A kolozsvári professzor többek közt leszögezte, tipológiailag a romániai kisebbségek annyira sokfélék, hogy igényeik sem vehetők egy kalap alá, oktatásuknak is más-más úton kell járnia. A románnyelv-oktatásban Péntek János a minden kisebbségek sajátos igényeiből, a tanulók saját anyanyelvéből kiinduló tankönyvek használata mellett szállt síkra, s rámutatott ama elvárás fonákságára, mely szerint csak a kisebbséginek kell kétnyelvűnek lennie, holott Erdélyben például a magyar is környezeti nyelv nem egy régióban. A professzor figyelmeztetett egyúttal arra is, hogy az erdélyi magyarok számára az anyanyelvi dominanciájú kétnyelvűség elérése lehet csak a cél, különben az nyelvvesztéshez, beolvadáshoz vezet. „Nem csak a hatalom nyelvének van valóságteremtő ereje, minden nyelv valóságot teremt, ha használják, ha választják" — mutatott rá szociológiai vizsgálatában Sorbán Angéla kolozsvári kutató. Gál Noémi a nyelvi revitalizációs taktikák szükséges voltáról értekezett a szórványhelyzetbe vagy előnytelen helyzetbe szorult népcsoportok esetében. Aradi, marosvásárhelyi, csíkszeredai, temesvári, sepsiszentgyörgyi, gyimesfelsőloki, szabadkai stb. kutatók értekeztek sajátos helyi nyelvi jelenségekről, a romániai bírósági nyelvhasználat fonákságairól. Átfogó képet nyújtott a tannyelvpolitikákról Vámos Ágnes budapesti kutató. A roma nyelvet végre elismerték iskoláinkban anyanyelvnek – közölte Ioan Lăcătuş Crăciun roma kutató, itt-ott szerény kezdetektől is be lehet számolni, egyelőre tízezer kisdiák cigányul is tanul, 2010-ben a tantárgyolimpián külön tárgyként szerepelt, de a nyelvtanárképzés és a konzervatív helyi hatóságok ellenállásának a leszerelése egyelőre fő feladat. Szingapúr különös világába nyújtott betekintést Gordon Győri János előadása arról a városállamról, ahol négy hivatalos nyelv létezik, de jóformán senki nem tanul anyanyelvén. Zárszavában Horváth István megfontolandónak nevezte a kérdéskomplexum célszerű romániai kezelése végett annak nyelvi ideológiáktól való megtisztítását. Erdély.ma 2011. szeptember 15.Megjelent a 2009–2010-es Romániai Magyar ÉvkönyvA Szórvány Alapítvány gondozásában a napokban megjelent a Romániai Magyar Évkönyv újabb, 2009–2010. évi kettős kiadványa. Dr. Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke, az Évkönyv felelős szerkesztője a Nyugati Jelennek elmondta: komoly gondok voltak a politikai évkönyv finanszírozásával, mióta átalakult a magyar támogatási rendszer. Korábban három forrásból sikerült a finanszírozást biztosítani, erre az évkönyvre csak a Szülőföld Alaptól sikerült támogatást nyerni. – Ebben a helyzetben az Évkönyvet szerkesztő csapatnak új megoldást kellett találnia – mondta dr. Bodó Barna. – Mivel a magyarországi politikai évkönyvet a Corvinus Egyetem mellett működő szakalapítvány adja ki, adott volt a gondolat, hogy próbáljunk a Sapientia Egyetem kolozsvári karának a vezetőségével közösen megoldást találni az évkönyv megjelentetésére. Az egyetem dékánja, Tonk Márton nyitott volt a megoldás irányába, hiszen egy egyetem számára egy tizedik évfolyamában levő évkönyv komoly szakmai publikáció. A tárgyalások után idén tavasszal sikerült aláírnunk a megállapodást az évkönyv kiadására. Az évkönyvet 2012-től kezdődően a Kolozsvári Sapientia Scientia kiadója fogja kiadni. – Hogyan sikerült végül a 2009–2010-es évkönyvet megjelentetni? – A most megjelent évkönyv költségeiből a Sapientia Egyetem kevesebbet vállalt, de már a közös koncepcióban készült el az évkönyv anyaga. Újdonság, hogy Tonk Márton a Sapientia képviseletében belépett az évkönyv szerkesztő tanácsába, amelynek most a tagjai Bodó Barna felelős szerkesztő, mellette Bakk Miklós és Somai József, akik évek óta társzerkesztők, a negyedik Tonk Márton. A rovatszerkesztők vonatkozásában is újítottunk. A 2008-as évkönyv esetében Fazekas Emese kolozsvári nyelvi docens vette át a kulturális rovat vezetését. Idéntől a felsőoktatási kérdések felelőse lesz Tonk Márton, illetve a társadalmi folyamatokkal foglalkozó szociológia rovat vezetésére dr. Sorbán Angela szociológust kértük fel, aki a Sapientia Kutatási Programok Intézetének a vezetője. Somai József, aki az idén a 80 évet tölti, kérte, hogy a gazdasági rovat vezetésébe vonjunk be egy fiatalabb munkatársat, így került sor dr. Fekete Szilveszter, a BBTE közgazdasági karának oktatója belépésére a csapatunkba. – Tartalmi szempontból milyen újdonságokkal szolgál a 2009–2010-es Romániai Magyar Évkönyv? – Ismételten dupla számot kellett kihoznunk, hiszen az anyagiak miatt nem tudtuk megjelentetni a tavalyi számot, így ez is egy 700 oldalt meghaladó évkönyv, amire érdemes odafigyelni! Van benne egy felsőoktatási blokk: Romániában a felsőoktatás nem csak magyar vonatkozásban élesre járatott kérdés. Az egyetemeket minősítik, egy sor olyan kérdés merült fel, ami az egyetemek finanszírozását és jövőjét határozza meg. Nagyon alaposan újra kell gondolni a felsőoktatás kérdését – ezzel egy hat anyagból álló tömb foglalkozik. A nyelvmegőrzés, identitás kérdése két rovatban is jelen van – a szociológia és a kulturális rovatban is. A nyelvi revitalizáció kérdésével külön is foglalkozunk, ennek a szórványban meghatározó jelentősége van. Jelen vannak a hagyományosnak mondható dolgozatok, mint az elmúlt időszak politikai eseményeivel, az elnökválasztással, az EP választásokkal foglalkozó anyagok, illetve a román alkotmány reformja, ezzel is két dolgozat foglalkozik. Az évkönyv megőrizte a pozitív értékeket, amelyekkel az eddigiek során rendelkezett és bízunk benne, hogy a jövő év elején már megjelenhet a következő, a 2011-es évkönyvünk. Nyugati Jelen (Arad) 2012. május 25.Otthon a nyelvben – húszéves az Anyanyelvápolók Erdélyi SzövetségeHuszonkét évvel ezelőtt a szabadság élménye volt a legfontosabb, a nyelvhasználat szabadságának, a magyar nyelv nyilvános megjelenésének az élménye. El is kápráztatott bennünket a kezdeti hősi időszak, amikor a román televízióban is szólni lehetett magyarul, közéleti személyiségeink, politikusaink is magyarul beszélhettek, sőt román honfitársaink közül is nagyon sokan vették elő rejtett magyar tudásukat, hogy aztán a későbbiekben és manapság is újra elrejtsék. Velünk együtt a magyar nyelv is kikerült a diktatúra börtönéből, a nyilvánosság fényében tündökölhetett, természetes kapocs lehetett újra a magyarul beszélők teljes közösségével. Megszűnt a hatalom és a félelem skizofrén kettős beszéde, újra hitelesebbek lettek a szavaink, tisztábbak a mondataink. Gerincünkkel a beszédünk is kiegyenesedhetett. Amikor tudni lehetett, hogy nincs már akadálya az intézményesülésnek, háromszéki barátaink tették meg ezt a döntő lépést: húsz évvel ezelőtt hivatalosan is bejegyeztették az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségét. Azért ők, és azért itt, mert a nyelvterületnek ebben a keleti zugában már 1990 előtt is több bátorsággal gondoskodtak tanítványaik anyanyelvi műveléséről. Tulit Ilona magyar szakos tanfelügyelő elnöke is lett az AESZ-nek, aztán Zsigmond Győző. A megye szaktanárai közül nagyon sokan játszottak kulcsszerepet a Szövetségben: Erdély Judit, Török Katalin és Péter Sándor, aztán Gazda József, Kőrösi Csoma emlékének ápolója, valamint Ördög-Gyárfás Lajos, aki mérnöki pontossággal és felelősséggel vette kezébe a szövetség ügyeinek intézését. Háromszéken a történelmi példa is több volt, mint máshol, a már-már héroszi példák: Apáczai Csere János, Mikes Kelemen, Bod Péter, Baróti Szabó Dávid, Kőrösi Csoma Sándor, akik emlékeikben kézzelfoghatóan helyiek, hűségükben és munkájukban egyetemesek, egyetemesen magyarok. A névválasztásban is gondolni lehetett volna az erdélyi hagyományra, az említett nevekre vagy az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaságra. Annak kifejezése viszont szintén fontos volt, hogy az intézményesülő erdélyi anyanyelvi mozgalom csatlakozni kíván az anyaországihoz. Ezért a magyarországi Anyanyelvápolók Szövetsége neve egészült ki az erdélyi jelzővel. Így ebben a névben a természetes egység és a természetes különbözőség egyaránt kifejeződik. Azt látni lehetett már a 90-es évek elején, hogy a kisebbségpolitikának alapvető célkitűzése lesz az anyanyelvűség, a nyelvhasználati jogok kiterjesztése és védelme. Azt sem volt nehéz észrevenni, hogy az anyanyelvűségért folytatott harc mellett kisebb figyelemben fog részesülni maga az anyanyelv. Pedig már akkor sem volt közömbös, milyen lesz az a nyelv, amelyet és amelyen tanítani fognak iskoláinkban, amely mintává válik a kiterjedő médiában, amely egyre nagyobb teret kap a nyilvánosságban, és egyre inkább feltűnik majd a közigazgatásban, a hivatalokban, amelynek dominánsnak kell maradnia a magyar–román kétnyelvűségben. E feladatok fölismerésének a jegyében fokozatosan alakult ki a szövetség munkájának három alapvető területe: maga a mozgalom; a magyar nyelv és irodalom iskolai és iskolán kívüli oktatása; a mindezt megalapozó szakmai munka: közösségeink nyelvi helyzetének és nyelvhasználatának tudományos igényű vizsgálata. Magáról a mozgalomról A szövetség vezetőtestületében már kezdettől képviseltette magát minden erdélyi régió, rendezvényeinkről pedig úgy döntöttünk, hogy folyamatosan változtatjuk a színhelyeket. Úgy gondoltuk, a mozgalom lényege éppen a mozgás, a jelenlét Erdély magyar közösségeiben. Magam ezt a tavaszi határjáráshoz hasonlítottam, ahhoz a mágikus rítushoz, amelynek szerepe szerint óvnia kell a közösséget, a falut, a település határát az ártó szellemektől, a mi esetünkben a nyelvhatárt, a veszélyeztetett peremrégiókat. Fő rendezvényünkkel, a Magyar Nyelv Napjai ünnepével, az ehhez kapcsolódó szakmai konferenciával, a Nyelvőrzés Díjának átadásával, a Kőrösi Csoma Sándor anyanyelvi vetélkedővel, a mesemondó versennyel így jártuk végig két évtized alatt nyelvi régiónk foszló peremét és megtartó központjait: Nagybányát, Szatmárt, Nagyváradot, Aradot, Temesvárt, Dévát, Brassót, Csíkszeredát, de Udvarhelyt, Gyergyószentmiklóst, Nagyenyedet, Marosvásárhelyt és Zilahot is. És a magyar nyelvhatár tágabb körében, a Kárpát-medencei mozgalom résztvevőiként rendszeresen jelen voltunk Sátoraljaújhelyen, Széphalomban, Kassán, Győrben, Gyulán és Adán is. A történelem kedvező fordulatával, a 90-es évek elején kölcsönös lehetett a felismerés, hogy a határnak túlsó oldala is van, született is mindjárt egy új nyelvi fordulat, a határon innen és túl, amely lassan sztereotípiává vált, az idő távlatában pedig mintha a népmesei fordulatok körébe kerülne. A magyarok felfedezték egymást. Felfedeztük egymást. Ennek a felfedezésnek is voltak szintjei és fokozatai. A magyarországiak közül sokan akkor szereztek tudomást arról, hogy a határon túl is van egy magyar világ, vannak olyan „románok”, „szlovákok” stb., akik – hogy, hogy nem – tudnak magyarul. Azt is tapasztalhatták, hogy az ő magyar nyelvük jól érthető, de kissé más, hogy ők kétnyelvűek, hogy számukra fontos a magyar nyelv (ettől magyarok), hogy veszélyeztetettek magyar nyelvűségükben, de hogy ők meg akarják tartani nyelvüket. Aki pedig a határ innenső oldaláról jutott el Magyarországra, ott azt tapasztalhatta, hogy valóban van egy ország, ahol mindenki magyarul beszél, de az ottaniak ennek jószerével nincsenek is tudatában, emiatt számukra nem is fontos, hogy magyarul beszélnek. A különböző régiók és az anyaország beszélői előbb némi meglepődéssel felfedezték egymást, rácsodálkoztak egymásra, élcelődtek egymással, lassan tudomásul vették, majd elfogadták egymást. Valóban elfogadták? Mi úgy gondoljuk, és ebben az anyanyelvi mozgalomnak is szerepe volt, hogy a versenyeinken szereplő, anyanyelvi táborainkat látogató, iskolai cserelátogatáson résztvevő fiatalok jártak elöl ebben az elfogadásban és elfogadtatásban. És talán nem túlozzuk el saját tevékenységünk jelentőségét, amikor azt mondjuk, hogy az AESZ fontos szereplője, kulcsszereplője volt a kapcsolatok építésének, az anyanyelvi mozgalom hálózatszerű kiterjesztésének. Már jó ideje annak, hogy kitaposott útvonalak vezetnek Kézdivásárhelyről nemcsak Szentgyörgyre és Kolozsvárra, hanem Gyulára, Budapestre, Győrbe és Sátoraljaújhelyre is. És ez az út mindkét irányban járthatónak bizonyult. Már a kezdeti időszakban is tisztában voltunk azzal, hogy nem nekünk kell közvetlenül hatással lennünk az erdélyi magyarok nyelvhasználatára, a nyelvi tudatosságot és felelősséget sem leszünk képesek csak magunk terjeszteni: ehhez meg kellett nyernünk azokat, akiknek szakmája a beszéd és az írás, befolyásolói, mintaadói a nyelvi közösségnek. A pedagógusokon kívül ilyen szerepük van a papoknak, a színészeknek, a rádiók és a televíziók munkatársainak. Ők mind professzionális használói a nyelvnek, tőlük – akik akkor is mintaadók, ha ennek éppen nincsenek tudatában – számon lehet kérni a mintaszerű nyelvhasználatot. Ezt tudatosítani kell bennük, és fel is kell készíteni erre őket. A 90-es években ilyen témájú szakmai konferenciákat és tanfolyamokat, beszédtechnikai képzést szerveztünk az éppen akkor szerveződő, induló rádió és televízió szerkesztőségek munkatársainak. A 2. évtizedben mintha lankadt volna az erdélyi professzionális beszélők képzés iránti igénye, mintha túlságosan is tökéletesnek éreznék magukat, a nyomtatás és a könyvkiadás új technikai lehetőségeivel pedig a felületesség, a gondozatlanság és a gondatlanság terjed az írásbeliségben. Pedig erre nem terjed ki a regionalitás mentsége, ez már a restellnivaló provincialitás megnyilvánulása. A magyar nyelv és irodalom iskolai és iskolán kívüli oktatása Magának a mozgalomnak is az iskola volt a főszíntere, fő szereplői pedig a fiatalok. De közvetlenül érdekelt bennünket az is, hogyan folyik az iskolákban a magyar nyelv és irodalom oktatása, megvan-e a kellő tudatosság és felelősség abban, hogy milyen ennek az oktatásnak a nyelvi igényessége és tartalmi színvonala, eredményessége. Egyáltalán: milyen magyar nyelven és milyen magyar nyelvet oktatnak iskoláinkban? Az AESZ felelősnek érezte mindebben magát, a magyar szakos tanárok pedig ki is nyilvánították, hogy szakmai szervezetüket látják benne. Az AESZ partner volt a tantervek készítésében; amíg lehetősége volt rá, a tankönyvek lektorálásában, ellenőrzésében; szakmai konferenciákat szervezett (több alkalommal is pl. a helyesírás tanításáról), vállalta az együttműködést az Romániai Magyar Pedagógusok Szövegségével a tanárok továbbképzésében (a Bolyai Akadémián vagy a Teleki Oktatási Központban). Igaz ugyan, és ez jelentős eredmény volt, hogy az anyanyelvi versenyeket „hivatalosként” ismerte el a minisztérium, a szövetség normatív támogatását is elértük a Communitas Alapítványnál, mindezek az együttműködések és partneri kapcsolatok mégsem bizonyultak kellően eredményesnek, hatékonynak. Véleményünk szerint ennek alapvető oka az, hogy nem érvényesül kellő igényesség sem a pedagógusok kiválasztásában, sem a felkészítésükben. A másik, amire mindenképpen hivatkoznunk kell, a tankönyvek nyelvi igénytelensége, amelyre nekünk már jó néhány éve nincs befolyásunk, csak a sajtóban tehetjük szóvá, nem sok eredménnyel. Az ezzel kapcsolatos tapasztalatainknak és elemzéseinknek összegzése A romániai magyar közoktatás, különös tekintettel az oktatási nyelv(ek)re című tanulmányunk (Fóris-Ferenczi Rita és Péntek János írta, megjelent a Nyelv és oktatás kisebbségben. Kárpát-medencei körkép című kötetben, szerk. Bartha Csilla–Nádor Orsolya–Péntek János, Budapest, Tinta Könyvkiadó, 2011). Az oktatással és az oktatás nyelvével való törődés folyamatosan jelen volt munkánkban, ennek további bizonyítéka a Bálint Emese és Péntek János szerkesztésében, a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet Kiadványai 5. köteteként megjelent Oktatás: nyelvek határán. Közelkép és helyzetkép a romániai magyar oktatásról című gyűjteményes kötet. De talán arra a szülőknek címzett levélre is hivatkozhatunk, amellyel a magyar nyelvnek mint tannyelvnek a fontosságára hívtuk föl azoknak a szülőknek a figyelmét, akiknek gyermeke most kezdi az iskolát (Milyen nyelven tanuljon a gyermek? Magyarul vagy románul?). A közösségek nyelvi helyzetének tudományos igényű vizsgálata A mozgalmat, az oktatást csak folyamatos szakmai munkával lehet megalapozni. A Kárpát-medencei szinten összehangolt élőnyelvi kutatások már a 90-es évek elején elkezdődtek. Fokozatosan épült ki a külső régiók szakmai központjaiban dolgozó magyar nyelvészek együttműködése a közös témákban, az azonos vagy hasonló nyelvi helyzetek és folyamatok vizsgálatában. A 2001-ben akadémiai háttérrel intézményesült kutatóállomások együttműködése az éppen itt, Illyefalván rendezett nyári szemináriumokon vált annyira szorossá, hogy létrehozhatták az első és máig egyetlen Kárpát-medencei magyar kutatóhálózatot, a Terminit. Ennek a hálózatnak az erdélyi kutatóállomása a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet kolozsvári és sepsiszentgyörgyi munkatársakkal, szoros szimbiózisban az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségével. 1990 óta fokozott az az elvárás, hogy a nyelvészek közvetlenül járuljanak hozzá a közösség érdekeit szem előtt tartó nyelvstratégia kidolgozásához és megvalósításához. Ez a hozzájárulás elsősorban a nyelvi tervezésben valósul meg, és ennek alapvetően arra kell irányulnia, hogy minél kedvezőbbek legyenek a feltételei a magyar nyelv használatának és megtartásának. Ezeket a feltételeket nagyon tömören a következőkben határozhatjuk meg: (1) Magukban a beszélőkben legyen meg a tudatos szándék és akarat, hogy meg akarjanak maradni a magyar nyelvben és magyar identitásukban. Ezért is különösen fontos, hogy a fiatalok fedezzék föl azt a többletet, amelyet csak anyanyelvük révén érhetnek el. (2) Legyenek meg a jogi, politikai, nyelvkörnyezeti feltételei a nyelvválasztásnak, ill. az anyanyelv szabad, teljes körű használatának. A beszélőknek minden támogatást meg kell adni ahhoz, hogy ismerjék nyelvi jogaikat, hogy éljenek, élhessenek velük, és legyenek érzékenyek minden korlátozásra vagy hátrányos megkülönböztetésre. (3) Legyenek meg a feltételei, forrásai és eszközei annak, hogy a beszélők folyamatosan gazdagíthassák anyanyelvi műveltségüket; legyen meg a lehetőségük a nyelv áthagyományozására nem csupán a családban, hanem a teljes körű intézményes oktatásban is. (4) Elengedhetetlen, hogy a magyar nyelv minden további korszerűsítése, szabályozása, a szaknyelvek bővítése és anyanyelvűsítése a magyar nyelv egészében történjék; ilyen értelemben folytatni kell a Kárpát-medencei magyar nyelvi tervezés legfontosabb programját, a határtalanítást. A nyelvi otthonosságot, a használt nyelvváltozat által is kifejezett közösségi szolidaritást csak a nyelvjárások, a helyi változatok használata biztosíthatja. A beszélőket bátorítani kell arra, hogy használják anyanyelvüket, beleértve a helyi változatot, és tartózkodni kell attól, hogy bárki is megbélyegezze e változatok beszélőit. (5) Minden eszközzel javítani kell a magyar nyelv presztízsét, külső megítélését. Számvetés a nyelvi hálózat eredményeiről A Termini 10 éves jubileumán, a jubileumra kiadott kötetben és a Magyar Tudományos Akadémián 2011. november 24-én tartott konferenciánkon számvetést készítettünk a magyar nyelvi hálózat eredményeiről, fölvázoltuk azt is, melyek azok a témák, amelyekkel folyamatosan foglalkozni kell. Az AESZ-hez szorosan kapcsolódó Szabó T. Attila Nyelvi Intézet a következő témákban folytat kutatásokat (főállású kutató nélkül): nyelvi kapcsolatok, kölcsönhatások (Benő Attila); területi nyelvjárások, a moldvai magyarok és más peremszigetek nyelvi helyzete, nyelv és identitás (Péntek János); nyelvcsere, nyelvélesztés (Gál Noémi); tannyelvválasztás, kétnyelvű oktatás, revitalizációs oktatás, idegen nyelvek oktatása (Bálint Emese, Fodor Dóra, Sorbán Angella, Vremir Márta); szótárszerkesztés; fordítás; szaknyelvek (hivatali nyelv, közigazgatás stb.) (Fazakas Emese, Sárosi-Márdirosz Krisztina); interkulturalitás (kulturális szótár: Benő Attila és Péntek János). A nyelvhasználat támogatásának és bátorításának szándékával az AESZ kiadásában jelentettük meg a román–magyar és a magyar–román közigazgatási szótárat, a román–magyar oktatásterminológiai szótárat, valamint a román–magyar kulturális szótárat. Ebbe a körbe tartozik az is, hogy folyamatosan közreműködtünk a kolozsvári kisebbségkutató intézet által magyar nyelven forgalmazott hivatalos szövegek és nyomtatványok nyelvi ellenőrzésében, eleget tettünk a hasonló céllal működő szerkesztői felkéréseinek. Mindez már közvetlen közönségszolgálatot jelent, azaz a közösség közvetlen szolgálatát. Elhanyagoljuk a jelent, mert el vagyunk telve a múltunktól A szövetség jelenlegi helyzetét, működésének hatékonyságát és eredményességét, tehetetlenségét vagy éppen kudarcait saját erőfeszítéseinken kívül, sőt annál valószínűleg nagyobb mértékben magyar közösségünk általános helyzete és hangulata határozza meg. A 20-22 évvel ezelőtti nagy reményekhez és célokhoz viszonyítva csalódással kell tapasztalnunk a kiegyensúlyozottság hiányát. Azt, hogy a szabadság kezdeti mámorától még mindig nem jutottunk el a felelősség józanságáig. A jogtól, a jog jogos igénylésétől a kötelesség, a kötelezettség vállalásáig. Azt, hogy még mindig alibiként kizárólag a többségiekre hárítjuk saját mulasztásainkat, rossz döntéseinket, végzetszerűnek tüntetjük föl a demográfiai kevesebbséget, saját kicsinységünket álcázzuk vele. Azt, hogy még mindig beletörődünk a megaláztatásokba, hogy nem ismertük föl az emberi méltóság értékét, azt, amely kiemelhet bennünket a kisebbségi, a kisebbrendűségi helyzetből. Azt, hogy elhanyagoljuk a jelent, mert el vagyunk telve a múltunktól, és félve tekintünk a jövőre. Ennek az általános helyzetnek a következménye, hogy a csúsztatásokkal és mellébeszéléssel újra hitelüket veszítik szavaink, tabuk és eufemizmusok, fennkölt üresség és hamisság kezdik elhomályosítani a magyar nyilvánosság mondatait. Ami pedig közvetlenül bennünket illet, életünk prózai részét: szövetségünk ügyintézése a két évtized alatt mindig korrekt és hatékony volt, ezzel kapcsolatban soha nem merült föl a gyanúja sem hibának, sem mulasztásnak. Voltak olyan időszakok, és ezek nem is múltak el véglegesen, amikor nekünk magunknak kellett megelőlegeznünk vagy éppen fedeznünk rendezvényeink vagy kiadványaink költségeit. Köszönöm a mindenkori munkatársaknak, hogy megtarthattuk hitelességünket. Nem harcoltunk, mint ahogy sokan állítják magukról Erdélyben, és hősök sem voltunk, de talán azt elmondhatjuk, hogy végeztük a dolgunkat, a közösségnek a nyelvvel foglalkozó, arra figyelő munkásai voltunk. Úgy gondoljuk, részünk van abban, hogy a nyelv belső mozgásában a korábbi, közel egy évszázados távolodás után a közeledés ideje következett el: a Kárpát-medencei magyarság nyelvi, kommunikációs közösséggé vált. Erősödött az erdélyi magyarok nyelvi öntudata, tudatosabbá vált a nyelvhasználat, spontánabbá a váltás a helyi változatok és a közmagyar között. Erősödtek a nyelvi hűség kötelékei, növekedett a nyelvi igényesség a fiatalok körében. A meghívásunkat elfogadó kollégáink, barátaink már jelenlétükkel is azt igazolják, hogy együttműködésre és a nyitottságra törekedtünk, szövetségeseket kerestünk, és bennük, valamint az intézményekben, amelyeket ők képviselnek, meg is találtuk. Ez volt az egyetlen biztos tőkénk, amit úgy szokás nevezni, hogy „kapcsolati” tőke, a bizalom, ami hiánycikk mai világunkban, és ez kárpótolt bennünket azért is, hogy költségvetési, pályázati támogatottságunk mindig szűkös volt és bizonytalan. Ami volt, és ami van, azt mindenképpen köszönjük. De csak most, a jubileumi visszaemlékezések időszakában érezzük igazán annak visszásságát, hogy noha a szakma és az erdélyi magyar nyilvánosság elismeri tevékenységünket, a politikai élet szereplői a jelek szerint nehezen tudnak megbarátkozni azzal, hogy mi csak a közösség iránti elkötelezettséget vállaljuk – véleményünk szerint az egyetlen lehetséges közös nevezőt a megosztott magyar világban – másfajta „lekötelezettséget” nem. Ezért történhetett meg az, hogy a támogatáspolitika erdélyi kedvezményezetti listáján nem kerülhettünk be még az 56 támogatott intézmény közé sem. Csak abban reménykedhetünk, hogy azok, akik erről döntöttek, nem hasonlóképpen rangsorolják fontossági sorrendben 57-nek az erdélyi magyar nyelvet és nyelvhasználatot. Mindennél fontosabb azonban az, hogy ezalatt a közel egy emberöltőnyi idő alatt a fiatalok ezreit-tízezreit avathattuk be az anyanyelv bűvös körébe, a magyar kultúrába. És fiatalok új nemzedéke került be pedagógusként a magyar közoktatásba, közülük nagyon sokan az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége szakmai köréhez is csatlakozott. A szakmabeliek, a nyelvészek körében is ott vannak már a fiatalok az idősebbek mellett, akik folytatják és megújítják, korszerűbbé és hatékonyabbá teszik elődeik munkáját. És ez az új nemzedék is tudatában van annak, hogy a nyelvet megtartó közösség és a közösséget éltető nyelv sorsa elválaszthatatlan egymástól. Péntek János A szerző az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének elnöke A szöveg beszámolóként hangzott el a szövetség jubileumi rendezvényén Sepsiszentgyörgyön, 2012. május 18-án. Krónika (Kolozsvár) 2015. március 16.Bemutatkozik a Magyar Nyelvstratégiai Intézet KolozsváronSzerdán mutatják be Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusán a Magyar Nyelvstratégiai Intézetet. A rendezvény keretében sor kerül a Magyar Nyelvstratégiai Intézet és a Termini Egyesület együttműködési megállapodásának ünnepélyes aláírására. Az intézmény céljait és működését annak igazgatója, Bencze Lóránt professzor ismerteti. A vendégeket Mile Lajos főkonzul köszönti, a találkozó során az alábbi kiadványokat is bemutatják: Sorbán Angella: Kisebbség és kétnyelvűség. A kétnyelvűség szociológiai aspektusai az oktatásban és a munkaerőpiacon. Bemutatja Péntek János professzor, a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet szakmai igazgatója, a Termini Egyesület társelnöke. Gróf Annamária, N. Császi Ildikó, Szoták Szilvia (szerk.): Sokszínű nyelvészet – nyelvi sokszínűség a 21. század elején. Írások Kolláth Anna tiszteletére. Bemutatja Szoták Szilvia, a Magyar Nyelvstratégiai Intézet főtanácsadója, a Termini Egyesület elnöke. Benő Attila: Kontaktusjelenségek az erdélyi magyar nyelvváltozatokban. Bemutatja Máthé Dénes egyetemi docens. Időpont és helyszín: 2015. március 18., szerda 17.00 óra, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa (Kolozsvár, Főtér 23. szám, belső udvar). maszol.ro 2015. november 12.Sorbán Angella: Ó, a Nyugat, a Nyugat!Alcím: Migráció és gazdasági kultúra. Az erdélyi perspektíva /Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 2015/ Műfaj: szociológia Sorbán Angella interdiszciplináris szemléletű kötete interjús kutatásokra épül, és a migrációs folyamatokat kísérő kulturális csere tárgykörét járja körül. Alaptémája, hogy mit hoznak-visznek a vendégmunkások, a rövidebb-hosszabb külföldi munkavállalás és tartózkodás után Erdélybe visszatérők Nyugat(abb)ról haza, illetve hogyan keveredik a Nyugatról hozott értékrend az erdélyiséggel. A kiadvány erdélyi perspektívából tárgyalja napjaink migrációs folyamatainak jellemzőit és változatos formáit, a nyugati és a kelet-európai gazdasági-társadalmi berendezkedések különbözőségeit, a női vendégmunka sajátosságait, valamint a migrációs többnyelvűség szociológiai aspektusait. A szerző jelen kötetben arra is választ keres, hogy lehet-e innovatív, megújító hatása a külföldi munkavállalásnak a küldő, kibocsátó országok számára. eme.ro 2015. december 16.Karácsonyi könyvbemutatók és könyvvásár az Erdélyi Múzeum-EgyesületbenAz Erdélyi Múzeum-Egyesület idén is megtartja hagyományossá vált karácsonyi könyvbemutatóit. Bemutatásra kerülnek a következő kötetek: Péntek János: Történések a nyelvben a keleti végeken Sorbán Angella: Ó, a Nyugat, a Nyugat! Migráció és gazdasági kultúra.Az erdélyi perspektíva Papp Kinga: Tollforgató Kálnokiak. Családi íráshasználat a 17-18. századi Erdélyben A könyveket bemutatják: Tánczos Vilmos, Szilágyi N. Sándor, Luffy Katalin Helyszín és időpont: EME székház, Kolozsvár, Jókai/Napoca utca 2-4, 2015. december 18., péntek, 17 óra eme.ro/servlet/eme 2017. március 3.Beszélgetőkönyv táncművészről nemcsak a tánc szerelmeseinekKivételes tehetség, közvetlenség és jó humor – ezek a tulajdonságok jellemzik Szállassy Nagy Erzsébet prímbalerinát, a Kolozsvári Magyar Opera nyugalmazott táncművészét. Erről győződhettek meg azok, akik részt vettek Laskay Adrienne A tánc bűvöletében – Beszélgetőkönyv Szállassy Nagy Erzsébet táncművésszel című kötetének bemutatóján a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) rektori hivatalának Óváry-termében. Sorbán Angella, a Scientia Kiadó munkatársa elmondta: Laskay Adrienne kézirata a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem által 2015 óta meghirdetett nyílt pályázatra érkezett, amire idén is várják a tudományos, művészeti, irodalmi és technikatörténeti jellegű kéziratokat. – A könyvet elolvasva az olvasókhoz közelebb kerül a táncművészet. Másrészt arra is fény derül, hogy a művésznőnek fontos volt, hogy csak a saját érdemeire és értékeire építse a pályáját. Soha nem kovácsolt előnyt abból, hogy Nagy István író lánya, de az ebből fakadó hátrányokkal felvette a harcot. A könyv nem megszépítő emlékezés: Szállassy Nagy Erzsébet nem csak azokat nevezi meg, akikkel szemben hálát érez, hanem azokat is, akikkel konfliktusai voltak, de ezeket az eseményeket saját lelki békéjébe, harmóniájába emelte át. Az utolsó fejezetben az interjúalany saját gondolatait fogalmazza meg, miszerint művészi pályája emberi küldetését jelenti. A könyvet ezért nemcsak a tánc szerelmeseinek, hanem azoknak is ajánlom, akiket eddig nem érintett meg a tánc bűvölete, mert Szállassy Nagy Erzsébet művészi és emberi habitusa, értékrendje biztos rájuk is hatással lesz – mondta a könyvet méltató Nagy Ibolya. – Gyakran teszik fel nekem a kérdést, hogy miért írok? Ez a fajta irodalom arra szolgál, hogy azoknak az embereknek állítsunk emléket, akik nagyon mostoha körülmények között egy életen át a kolozsvári közönségért éltek és dolgoztak. Ebben a könyvben különösebb figyelmet fordítok a Nagy családra. Nagy István írót már annyira elfeledték, hogy talán még az iskolai irodalomórán sem tanítják. A másik személyiség Trixi Checais koreográfus, aki lehetővé tette, hogy Nagy Erzsébet az opera szólistájává váljon – magyarázta Laskay Adrienne, azt sem hallgatva el, hogy ezt a kéziratot eredetileg a Prospero-sorozatban kívánta megjelentetni, de ott pénzhiányra hivatkoztak, így nagyon jól jött a Scientia Kiadó pályázati felhívása. – A Kovács Attila operaénekesről szóló beszélgetőkönyv bemutatója után szólt nekem Adrienne, hogy a következő könyve rólam fog szólni. Arra gondoltam, mit tudok én 25 évvel a nyugdíjazásom után mesélni, hiszen azóta sok minden háttérbe szorult, nem foglalkoztam az akkori eseményekkel. Igyekeztem őszintén, spontán válaszolni a kérdésekre. A könyv pontosan tükrözi az életemet, művészi pályafutásomat és a magánéletemet is – mondta Szállassy Nagy Erzsébet, aki elismerte: azért nem választotta a külföldi karriert, mert számára fontosabb volt a családja, az itteni közönség szeretete és elismerése. – Hogy ez a szeretet a mai napig is él, tanúsítják azok a kollégák, akik most eljöttek erre az eseményre – tette hozzá a volt prímbalerina. Zárszóként arra kérte a jelenlevőket: a tánc iránt érdeklődő gyermeküket vagy unokájukat buzdítsák arra, hogy hivatásos táncos, balerina legyen belőlük. Nagy-Hintós Diana Szabadság (Kolozsvár) lapozás: 1-10
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
